Huszonöt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió, kapott aszteroidát többek közt Ruttkai Éva, Zsigmond Vilmos, Apáczai Csere János, Hajós Alfréd és Farkas Bertalan.
Huszonöt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió, kapott aszteroidát többek közt Ruttkai Éva, Zsigmond Vilmos, Apáczai Csere János, Hajós Alfréd és Farkas Bertalan.
Tudományos mérést végeztek az 1955 óta megszületett zenéken.
Tudományosan is bebizonyították, a csábos hölgyek jobb üzleteket kötnek.
A Tejútrendszerben meglepően magas a párban élő masszív csillagok száma, ám viszonyuk távolról sem békés, hiszen a partnerek egyike "vámpírként" szívja társa "vérét", idővel pedig akár össze is olvadhatnak.
A neandervölgyi férfiaknak szokatlanul fejlett volt a jobb karjuk, a legújabb kutatások szerint ezt háziasságuknak köszönhették, hiszen idejük jó részében nyersbőröket készítettek ki.
Súlyos betegségben elhunyt Antonin Holy cseh kémikus, aki számos AIDS elleni készítmény kifejlesztésében vett részt.
Szállási Árpád, az elismert orvos és orvostörténész polihisztor alkatú tudósként él sokak emlékezetében. Fő érdeklődési területe a magyar írók betegségtörténetének és orvosainak felkutatása volt.
A “mókusszerű” dinoszaurusz, amelynek fosszíliáit Németország déli részén fedezték fel, megváltoztathatja a tollas őshüllőkről alkotott nézeteket.
Egy lépéssel közelebb jutottak kutatók a robotavatárokhoz, melyek a való világban a lebénult vagy bezártságszindrómában szenvedőkön segíthetnek.
Kozmikus medúzát, az IC 443 katalógusjelű ködkomplexumot kapta lencsevégre egy amerikai asztrofotós.
A Georgiai Műszaki Egyetem kutatói olyan robotot fejlesztettek ki, mely egyfajta zenei társként funkcionál. Ha több robot összeáll, a legmodernebb XXI. századi együttest láthatjuk a színpadon.
Ha az evésről van szó, akkor a kétmillió évvel ezelőtt élt, Afrikában őshonos emberelőd minden bizonnyal a legfurcsábbak közé tartozik a maga nemében.