Kilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben az Utcazene Fesztivált; a kedden kezdődő, fiatalok nagy tömegeit vonzó ötnapos rendezvény-sorozaton csaknem ötven szólista és zenekar lép fel.
Kilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben az Utcazene Fesztivált; a kedden kezdődő, fiatalok nagy tömegeit vonzó ötnapos rendezvény-sorozaton csaknem ötven szólista és zenekar lép fel.
A Művészetek Palotája idén már negyedik alkalommal rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált, amely rangos amerikai és európai fellépőinek köszönhetően a régió egyik legfontosabb tradicionális jazzfesztiváljává vált.
Az előrejelzések szerint várhatóan kedvezőtlen időjárás miatt a ShowTime Budapest a holnapi, július 15-i Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadára meghirdetett Seal koncertet a Syma Rendezvénycsarnokban (1146 Dózsa György u. 1.) rendezi meg.
Minden eddig megváltott belépőjegy természetesen érvényes.
A rollingstone.com információi szerint augusztus 8-án újra eredeti felállásban lép színpadra Hollywoodban a hetvenes évek egyik legendás rockcsapata, a Bad Company. A csapatból csupán Boz Burrell hiányzik, aki 2006-ban hunyt el.
Az orkok (értsd: oltári rondán kigyúrtak) mellett még azok is ugrálva, visongva élvezték a koncertet, akik a buli első 10 percében csak ijedten pislogtak: volt riadalomra ok bőven, hiszen Norman Cook belecsapott a lecsóba: hardcore techno - trance - megabrutál acidpartit kaptunk, dögivel, basszussal, kevéske Fatboy-dallammal.
A hétfőn reggel véget ért, négynapos Balaton Sound fesztivál a maximális vendégszám mellett zajlott le Zamárdiban, összesen 88 ezer fesztiválozó részvételével, ami abszolút sikerként könyvelhető el.
A személyi számítógépek elterjedésekor sokan attól féltek, a játékok meggyilkolják a zeneipart, a 2008-as realitások azonban mást mutatnak: a Guitar Hero vagy a Rock Band a jelek szerint épp hogy segítenek túlélni a letöltések miatt haldokló biznisznek. A lehetőséggel a hírek alapján a hosszas halogatás után visszatérésre készülő Guns N’ Roses is él.
Ian McLagan, az 1975-ben feloszlott Faces egykori billentyűse azt nyilatkozta a BBC 6 rádiónak, hogy még idén összeállhat a csapat. A zenekar 1969-ben, a Small Faces tagjaiból alakult át, miután kilépett Steve Marriott. Ekkor csatlakozott a bandához Rod Stewart és Ronnie Wood.
"Az év művésze" díjra jelölte Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei magazinja, a londoni Gramophone.
Hatvanöt éves korában hétfőn elhunyt Merczel András zenész, akit az 1960-as években a Liversing, majd az Olympia együttes dobosaként ismert meg a közönség.
A Balaton Sound látogatói talán nem is gondolják, hogy iparszerűen működő szelektív hulladékgyűjtés és előkezelés folyik a háttérben - mondta Dióssy László, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára pénteken, miután megtekintette Zamárdiban a fesztivál hulladékgyűjtő- és feldolgozórendszerét.
A Matthew Herbert Big Band Millenárison megrendezésre kerülő
koncertje után a címszereplő az A38 Hajón tartott afterpartin vezeti le
fölös energiáit. A kortárs elektronikus zene egyik legnagyobb alakja egy
DJ-szett erejéig megmutatja, hogy a lemezjátszókat éppoly magabiztosan
kezeli, mint a soktagú nagyzenekart.