Arthur Clokey a gyurmafiguráival vonult be az animációs filmtörténetbe. Ma lenne 90 éves.
Arthur Clokey a gyurmafiguráival vonult be az animációs filmtörténetbe. Ma lenne 90 éves.
Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiáját Balogh Attila fiatal rendező irányításával állította színpadra az idei harmadik bemutatóként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. A bemutatóra pénteken 19 órától kerül sor a színház kamaratermében.
Életének 87. évében elhunyt Dalos László Táncsics Mihály-díjas, Aranytollas újságíró, Nádasdy Kálmán-díjas műfordító, zenei szövegíró - tudatta a család szerdán az MTI-vel.
Amikor Julija és férje Jurij Beleyaeva elvált, a volt férj megtagadta a gyerektartást, mivel szerinte lánya Irina, aki egyáltalán nem hasonlít rá nem az ő gyereke. A bíró DNS vizsgálatot rendelt el, amiből kiderült, hogy biológiailag nem csak az apa, de az anya személye sem stimmel.
Osztrovszkij Erdő című komédiájával a belgrádi Népszínházban vendégeskedik szerda este az Új Színház társulata. A darabot Egon Savin szerb rendező állította színpadra Budapesten.
Cseh Tamás-emlékestet rendeznek Bécsben csütörtökön, mások mellett Bereményi Géza részvételével - közölte a bécsi magyar kulturális intézet.
Egy egyiptomi férfit – aki megszólalásig hasonlít Szaddám Husszein néhai iraki diktátorra – elraboltak azzal a céllal, hogy egy felnőtt filmben való részvételre kényszerítsék. Érdekes módon az ötlet nem egyedi.
Tizenhat, zombit alakító színész sérült meg A kaptár újabb részének forgatásán.
A Burning Man egyike a világ legtöbbet emlegetett fesztiváljainak, így joggal lehetünk büszkék arra, hogy idén egy magyar csapat is részt vehetett az egyhetes sivatagi őrjöngésben.
A gazdasági válság ellenére Nagy-Britannia egyre gazdagabb gazdagokban: 17 százalékkal nőtt a milliomosok száma az utóbbi két évben.
Az újborához kapcsolódó címkepályázatok válogatott alkotásaiból rendez kiállítást a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet november 10. és 29. között Pécsett, a Király utcai Hattyúház Galériában.
Nem a túlfűtött szerb politikusé, hanem az egyszerű svéd költőé lett az idei Nobel-díj.