A jazz, a blues, a rock legkiemelkedőbb előadói sokaságának részvételével megkezdődött a hagyományos New Orleans-i jazz fesztivál.
A jazz, a blues, a rock legkiemelkedőbb előadói sokaságának részvételével megkezdődött a hagyományos New Orleans-i jazz fesztivál.
A párizsi polgármesteri hivatal a bírálatok hatására megváltoztatta a német megszállás idején készült színes fotókból álló, erősen bírált kiállításának címét - egy betűvel, méghozzá annak érzékeltetésére, hogy az eredetileg egy náci publikáció számára készült, többségükben jó hangulatú felvételek nem az akkori élet igazi keresztmetszetét adják, hanem csak a megszállók által előnyben részesített epizódokat villant fel.
Teljessé vált a Gizi Map térképkiadó néhány éve indult kínai sorozata: A Könyvfesztivál szombaton megrendezett bemutatóján már öt térképet mutattak be a világ legnépesebb országáról.
Oroszországban az elmúlt öt évben több mint ötven könyv jelent meg. A világ egyik legnagyobb könyvpiacán kiadott magyar könyveknek nagy szerepük van abban, hogy az orosz olvasók közel kerüljenek Magyarországhoz és a magyar kultúrához.
Viszockij-emlékérmet vehetett át Viczai Péter kutató szombaton Budapesten; a művészeti díjat Iván Bojcov, a moszkvai Puskin Orosz Nyelvi Intézet magyarországi filiáléjának vezetője adta át a Budapesti Orosz Kulturális Központban.
„Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb…”. Kedves gyerekek, „ma itt minden ember jó, akit megtalál egy szó.” Kedves felnőttek, tépjék le a plakát papír-lelküket, s önvizsgálatra adják oda a mellettük ülőknek. Üssenek rajta két lukat s nézzék önmagukat! Néha rémes dolgokat látnak, de ez ne szomorítsa el Önöket, valahol valamikor mi is ilyenek voltunk-vagyunk. Felejtsük el? Piát, piát ide, hordószámra! Terápiát!
A XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nagyon jól érezhetik magukat a gyermekek is. A Fogadó épületében ugyanis Gyereksarkot rendeztek be színes szórakoztató programokkal a pöttöm irodalom- kedvelőknek.
Többek között Rejtő Jenő, Örkény István, Csukás István munkáiból összeállított hangoskönyveket ad ki a következő félévben a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó, megismerhettük a hangos értelmező szótárt és a hangos angol - magyar kéziszótárt is. Csak nehogy elfelejtsünk olvasni.
Az első negyedévben 11 százalékkal megugrott a készülő filmprodukciók száma Hollywoodban, mert a stúdiók megijedtek egy esetleg bekövetkező színészsztrájktól.
Valószínűleg az irániak még nem sejtik, hideg élelemmel kellene készülni a Tarr Béla rendezői életművéből válogatott vetítéssorozatra: Teheránban a hét órás Sátántangót is levetítik a teherániaknak.