Egy időben állítják ki két városban Dürer Nyúl című festményét - igaz, közülük csak egyik az eredeti. A két kép négyszáz éven keresztül versengett a rivaldafényért, mire kiderült, az egyik késői másolat.
Egy időben állítják ki két városban Dürer Nyúl című festményét - igaz, közülük csak egyik az eredeti. A két kép négyszáz éven keresztül versengett a rivaldafényért, mire kiderült, az egyik késői másolat.
Tavasszal és nyáron felpörögnek az események az Orlai Produkciós Irodánál. 2014 márciusa és júliusa között az ország három városában hét bemutatóval jelentkeznek.
A kétes múltú táncosnő rossz házassága elől menekülve Hollandiából egészen Párizsig szökött 1905-ben, pár évvel később már egész Európa ismerte a nevét.
Robert Raponja rendezésében került sor a Léda című dráma bemutatójára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Mit gondoltak a nézők a provokatív előadásról? Most kiderül!
Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással, vigaszágon a Nyírség Táncegyüttes és Kurdi Gábor mehet a népi tehetségkutató középdöntőibe.
64 éves korában szombaton elhunyt Scott Asheton dobos, a legendás detroiti zenekar, az Iggy Pop által vezetett Stooges alapító tagja.
Több mint huszonötezren vettek részt a Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztiválon Genfben. A svájci városban 2003 óta mutatják be a politikai témájú dokumentumfilmek színe-javát.
A velencei Arsenaléban látható március 22-től az Artus különleges installációja. A Kifordított szoba az egyetlen döntőbe jutott magyar alkotás a 2014-es Arte Laguna Prize-on.
A magyarországi független és az állami színházak helyzetéről, a politika és a kultúra kapcsolatáról tartottak pódiumbeszélgetést vasárnap Bécsben, az osztrák Burgtheater szervezésében.
A Hubble-űrteleszkóp 24. születésnapjának ünnepléséhez a NASA és az ESA csodálatos képet tett közzé az NGC 2174, vagy más néven Majomfej-köd egy részéről.
A 9000 éves leletet egy temető közelében tárták fel, ahol mintegy 30 embert temettek el fej nélkül. (Fejüket egy közeli lakóterületen lelték fel.) Frank Braemer, a kutatás társszerzője szerint a lelet egyedülálló.
A kanadai Banff Mountain Film Festival legnépszerűbb, köztük a szakmai és közönségdíjas filmjeiből összeállított válogatását most a világkörüli turné budapesti állomásán láthatjuk.