Molnár B. Tamás a Bűvös Szakács című gasztronómiai blog szerkesztője, írója. Finoman fogalmazva jártas a gasztronómiában. Néhány napja épp a Gundelről fejtette ki nem éppen rózsás véleményét. Azt mondja, Szindbádnak még jó volt, de Krúdy világa már régóta megszűnt. Szindbád még csak-csak akad, de Vendelin Barátunk, aki fácánt szolgál fel gesztenyével, egyre kevesebb (olasz vagy magyar gesztenye?).

Képzeljenek el egy prágai sörözőt, ahol remek pilzeni és Gambrinus sört csapolnak, nem beszélve a magyarok körében olyannyira kedvelt barna Kozelről. Ahol a konyhásnéni házilag készíti a krumplisalátát, ahol csodálatos gulyás kapható, és felejthetetlen az olajban pácolt camembert-sajt íze is. Ahol van kerthelyiség, nem is akármilyen, ahol csütörtökönként élő koncertek vannak, ahol... de inkább nem folytatom.

Kocsis szerint minden cseh gombász. Szerintem a Kocsis cseh? Mindenesetre nagyon korán keltünk, hogy a harmatos erdőben gombát keressünk, majd a hangulatos konyhában főzzünk. Blair Witch óta tudjuk, hogy az erdő veszélyes. Elég csak Jancsira, Juliskára, Piroskára, a 3 kecskegidára gondolni. Vagy a gyomrunkra. Mi az utóbbira szavaztunk...

Úri módon bántak velünk, úri módon szórakoztattak. Hitetlen pogány módra étkeztünk, gyaur hedonistaként mellőztük az evőeszközt. Hogy történetesen pont egy boszorkánytanyában játszik a legjobb cigányzenekar, arról nem tehetünk. Hogy a vezetőjük magyar, arra büszkék vagyunk.

Egy hangulatos kis utcában emberek állnak egy zajos kocsma bejáratánál. Nem arról van szó, hogy nincs kedvük, vagy nem mernek bemenni – egyszerűen nem férnek be. Másnap este ugyanez. Minden este ugyanez. Az egykor boszorkánylakta házban ördögien szól a cigányzene. Átok? Semmi. Inkább áldás. Nincs cigánykérdés. Imádják őket.

Kocsis Péter meghívására 3 napot töltöttünk a cseh kisvárosban. Középkori újhedonista sorozatunk első részében utazásunkról és a városról számolunk be, hogy aztán az elkövetkező napokban belevesszünk az éjszakába, a gasztronómiába, és túléljük a szédítően vonzó látványt az öngyilkosok „ugródeszkájáról” a várban.

Kocsis Péter úr volt szíves meginvitálni minket egy kis csehországi kirándulásra még a kapolcsi Hrabal-kiállítás során. Hát nem kellett sokáig győzködjön. Pelikán elvtárs szavaival élve, akkor még nem tudtuk, hogy békaemberekkel fogunk találkozni. Belecsöppentünk a középkorba.

Egy bájos öreg bácsi hever az ágyon. Egy homlokát ráncoló értelmiségi a tévében. Egy bölcs barát, vagy csak egy kedélyes ismerős a kocsmaasztalnál. Egy márkanév a sörösüvegen. Egy szerző a könyvborítón, a stáblistán. A nagy büdös kommunizmus macskanyávogástól zajos sörgyári kapriccsójában szigorúan ellenőrzik a vonatokat az idősebb és haladó táncórákat vevők. Hrabal – a mozgó performansz. Ezúttal Kapolcson.

Ki az a Bohumil Hrabal? – Bohusek egy író, és egy nagyon rendes ember volt. Mi az a Fekete Ökör? – Kultikus hrabali kocsma a cseh várnegyedben, amit le akartak dózerolni, hogy valami multi épüljön a helyére. A törzsvendégek összedobták a pénzt, és megvették az épületet…

Nem sok embert ismerek, aki Kafka műveit olvasva harsány hahotára fakadna, és alighanem kevesen gondolják, hogy a prágai hivatalnok valójában jókedélyű, társasági ember volt. Pedig a korabeli beszámolók ezt tanúsítják.

De most tényleg. Ki gondolta volna még pár évvel ezelőtt, hogy az egyre gyászosabb teljesítményt nyújtó magyar fociválogatottak által okozott csalódássorozatokra éppen a jégkorong jelent majd némi tapaszt sportéletünkben? De így van, Magyarország hokiválogatottja 2009-ben az A-csoportos világbajnokság egyik résztvevője lesz. Úgyhogy felkészülhetünk rá: lassan, de biztosan a jégkorong is a magyar sportkultúra része lesz.

Tomás Bican cseh fotóművész kiállításával veszi kezdetét szerdán a Prágai Napok Budapesten című rendezvénysorozat; a vasárnap záruló programokat a Prágai Szimfonikus Zenekar koncertje és a cseh sörfesztivál is színesíti.