Idén novemberben második alkalommal rendezték meg a határokon átívelő Héttorony Fesztivált. A Kultúrpart stábja végigkövette a különleges eseményt a Kárpát-medencében.
Idén novemberben második alkalommal rendezték meg a határokon átívelő Héttorony Fesztivált. A Kultúrpart stábja végigkövette a különleges eseményt a Kárpát-medencében.
Táncoló évszakok - Népszokásaink, jeles napjaink címmel a Söndörgő együttes közreműködésével kedden új előadást mutat be a Honvéd Táncszínház az Erkel Színházban.
Muzsikás 40 címmel DVD-melléklettel kiegészített könyv jelent meg a híres magyar népzenei együttesről. A fotókkal gazdagon illusztrált kötetet Jávorszky Béla Szilárd írta.
Két nagy sikernek örvendő nagyváradi gyermekelőadás után Magyarországon folytatja turnéját a Háromszék Táncegyüttes, december 6. és 9. között négy helyszínen lép színpadra a sepsiszentgyörgyi társulat.
Lajkó Félix Mező című citerás albuma az előkelő 5. helyen végzett a 2013-ban megjelent világzenei lemezek listáján, a World Music Charts Europe-on.
December 6-án osztják ki az idei Prima Primissima-díjakat. A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Kiss Ferenc is a jelöltek közé került.
Idős, nehéz helyzetben lévő népzenészekért indítanak jótékonysági eseménysorozatot december 5-én a Csík Zenekar, a Fonó és a Hagyományok Háza szervezésében.
Népi hangszereket állítanak ki Kiss Ferenc gyűjteményéből, a különleges kiállítás november 19. és november 28. közt látható. Érdemes megnézni!
November 16-án két előadással érkezik a Nagyvárad Táncegyüttes a Hagyományok Házába: délelőtt a Bambuc ördög című mesejátékot, este pedig a Fekete Sáfrán című humoros felnőttmesét láthatja a közönség.
Jótékonysági eseménysorozat indul december 5-én az idős, nehéz helyzetben lévő népzenészekért a Csík Zenekar, a Hagyományok Háza és a Fonó szervezésében.
A Héttorony Fesztivál gálaműsorát, mint minden évben, idén is Makovecz Imre születésnapján, november 20-án rendezik meg, neves előadóművészek közreműködésével.
Három évvel az első lemez megjelenése után a Buda Folk Band ismét lemezbemutatóra készül. A Magyar Világi Népzene című album dalait november 21-én, a Fonóban hallhatja a közönség.