Benczúr Gyula Mátyás és Beatrix esküvője című festménye mindezidáig beazonosítatlanul lappangott a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Benczúr Gyula Mátyás és Beatrix esküvője című festménye mindezidáig beazonosítatlanul lappangott a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Mintegy húsz olasz, belga, francia, lengyel, spanyol és magyar képzőművész performanszait mutatják be a 2B Galéria által szervezett nemzetközi fesztiválon péntektől vasárnapig Budapesten három helyszínen.
A LAM Alapítvány által 2012-ben megálmodott és megrendezett LandART International képzőművészeti alkotótábor, amely a híres mezőfényi származású, jelenleg Németországban élő kortárs művész, Stefan Gnandt vezetésével valósult meg Illyefalván, olyan maradandó értékkel ajándékozta meg a régiót, amelyet már két kiállításon is láthatott a közönség – az illyefalvi KIDA Központban, illetve a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
Mi mindig, és mindenkor ott vagyunk a Kuruksétrán, a végső csatában, a harci mezőn, mint ahogy folyamatosan és állandóan átéljük az apokalipszist, a nagy felszámolást.
Egy angliai kezdeményezés, a Művészet mindenhol projekt szervezői arra buzdítják országuk lakóit, voksoljanak hazájuk művészeinek legkedvesebb munkáira.
Kiválasztották a tíz idei Gundel Művészeti Díjast, az Életmű Díjat Szörényi Leventének ítélték. Mint Szinetár Miklós zsűrielnök megjegyezte, Szörényi Levente elismeréséhez aligha kell kommentárt fűzni.
A Partizán Galéria kiállítása a képzelet világába kalauzolja látogatóit két alkotó, Gubacsi Gábor, és Babos Zsili munkáinak segítségével.
A fiatalkori munkáktól a konceptuális műveken át az egyéni nyelvezetű absztrakt szobrokig Körösényi Tamás egész pályáját áttekinti a Műcsarnok péntektől látható, A művészet él! című életmű-kiállítása.
A Borsos Miklósnak emléket állító állandó kiállítással és a kiemelkedő magyar festőművészek munkáit felvonultató időszaki tárlattal várja vendégeit a Kogart Tihany.
Retrospektív kiállítás nyílik az "első impresszionista festő", a francia Camille Pissarro munkáiból a madridi Thyssen-Bornemisza múzeumban.
Az angolai pavilon kiállítása nyerte el a 55. Velencei Biennálé legjobb nemzeti projektjének odaítélt díját.
A Lódzi Textiltriennálén Polgár Csaba textilművész Katyni lepel című munkája megkapta a zsűri kitüntető oklevelét.