A kortárs magyar képzőművészet nemzetközi megismertetését és a külföldi színtér kurrens irányzatainak, történéseinek hazai bemutatását tűzte ki célul a világ 80 országában megjelenő Flash Art kortárs művészeti magazin hétfőn debütáló magyar kiadása.

Egy szobafestő nemrég a saját csapdájába esett – bár a padlót kifestette, ezért az életét kellett áldoznia.

Egy kandalló előtt igen jól mutat egy nyúzott jegesmedve-szőnyeg, ugye? Szépnek szép, bár a maroknyi jegesmedve-populációnak nem igazán tesz jót.

Az élettelenül heverő köveket sokan már észre sem veszik. Maguktól nem mozognak, a hozzá nem értőnek kevés információval szolgálnak, emberi szemmel pedig nehezen vehető észre rajtuk bármi változás.

A Hong Kong-i művész, Linus Hui odavan a papírért – annyira, hogy ha tehetné, papírba öltözve töltené az egész életét.

A japánok precizitása és egy-két, európai szemmel emberfelettinek tűnő képessége messze földön híres. Vizuális kultúrájuk pedig néha olyannyira elüt a miénktől, hogy néha megfejthetetlennek tűnik.

Az újrahasznosítási mánia a művészeket sem hagyja hidegen – sőt, a szemétbe kerülő tárgyak új életre keltésével az alkotók egy tökéletes társadalomkritikai eszközt is kapnak a kezükbe.

A képregény-rajzolás nem könnyű műfaj, ha az ember szeret minőségi munkát csinálni. A popkultúra egyik alapkövének számító rajzos történetek külföldön ugyan már kezdik megkapni a nekik kijáró helyet a képzőművészetben, itthon még kevesen vannak, akiket foglalkoztat.

A maguktól működő, önjáró szerkezetek mindig is csodálattal töltötték el az embereket. Hogy valaki megalkot valamit, ami kis segítséggel, de automatikusan működik.

Persze nem csak a mennyiség, a minőség is számít.

Csodájára járnak a múzeumlátogatók egy műnek, amit a cseles művész egyszerű trükkel változtatott át fekete mezőből színes virágtengerré.

A környezetszennyezés egyik legijesztőbb és legszembetűnőbb eredménye a Kalifornia és Hawaii partjai között lebegő, Texasnál nagyjából kétszer nagyobb műanyag sziget.