Költészettel próbálják segíteni az emlékezetvesztésben szenvedő embereket az angliai kórházak és speciális intézmények.
Költészettel próbálják segíteni az emlékezetvesztésben szenvedő embereket az angliai kórházak és speciális intézmények.
A fiatal brassói költő, Komán Zsombor saját versét mondja el egy játszótéren. Ugron Réka versfilmsorozata folytatódik!
A polihisztor Határ Győző költészetét az életmű egészének kontextusában vizsgálták egy szombati konferencián, amelyet az 1956-ban Angliába emigrált és 2006-ban ott elhunyt író, költő, filozófus emlékére tartottak.
Kiderült, hogy Kabai Lóránt kortárs író-költő áll Spiegelmann Laura, a népszerű blogger mögött, akinek bejegyzéseiből 2008-ban könyvet is jelentettek meg.
Tizenöt magyar költőnő verseiből összeálló női életutat mutat be Kubik Anna színésznő új, Másféle idő című hangoskönyve, amelyben a költemények mellett Johann Sebastian Bach művei is hallhatók.
Az idén elhunyt költőre emlékezik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata és a Magyar Írószövetség hétfőn Budapesten.
Kedden vesznek végső búcsút Somkuti Gabriella könyvtárostól, művelődéstörténésztől, költőtől, aki 83 éves korában október 4-én halt meg Budapesten.
Miért tartanak Bali szigetén költő, író, és olvasó fesztivált? Milyen is az? Sorozatunk második részét olvashatják, amelyből kiderül, milyen az igazi kawi.
Eladó az eBayen az északnyugat-angliai Esthwaite Water, az a tó, amely egykor William Wordsworth költőt és Beatrix Potter regényírót is megihlette.
Lapunk munkatársa egy irodalmi fesztivál vendégeként Bali szigetéről tudósítja irigykedő olvasóinkat. Beszámolóit sorozatban közöljük – most épp egy kawi költőt keres.
Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar író 1894. október 18-án született Budapesten. A befejezetlen mondat, a Szerelem, az Ítélet nincs és a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról írója 1977-ben hunyt el.
Először jelennek meg magyarul Nahapet Kucsak örmény alkotó munkái - a középkori szerelmes verseket tartalmazó kötetet csütörtökön mutatják be Budapesten.