Csoóri Sándor író, költő kapta szombaton a Duna Televízió fennállásának 20. évfordulója alkalmából idén alapított Duna-díjat.
Csoóri Sándor író, költő kapta szombaton a Duna Televízió fennállásának 20. évfordulója alkalmából idén alapított Duna-díjat.
A Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő 1943. december 22-én született. Versei szamizdatban terjedtek a rendszerváltás előtt. 2000-ben gégerákban halt meg.
1938. december 8-án született a Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas magyar költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Kossuth-díjas írónk, Bertók László a mai napon töltötte be 77. életévét. Számos versét és prózáját ismerjük. Azt, hogy milyen is ő valójában, a Talán a kérdezéssel című kötetből tudhatjuk meg.
Hogy a néma gyereknek anyja sem, azt már mindenki tudja. De hogy a Néma gyereknek viszont mindenki, azt csak az tudja, aki elmegy és meghallgatja.
1937. december 3-án, Balatonszárszón halt meg a magyar költő. Az évforduló kapcsán megemlékezéseket tartanak az ország több pontján, és ünnepségsorozattal is készülnek.
A Kultúrpart állandó szerzője, Weiner Sennyey Tibor költő, író, hét előadást tart a Művelődési Szinten (MÜSZI). Az első előadás címe: Félelem és reszketés Edgar Allan Poe-val.
A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője 1773-ban, a mai napon született Debrecenben. A tehetséges fiút tanárai már fiatal korában a "jövő tudósaként" emlegették.
A magyar líra kiemelkedő alakját, Radnóti Miklóst 1944. november 9-én Abdánál lőtték tömegsírba. Halálának 68. évfordulójára emlékezünk.
Szombaton osztják ki a Hazám-díjakat. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll.
A kéziratok rendezésekor a művész egy eddig ismeretlen regényére bukkant a költő-író lánya, Illyés Mária, akinek válogatásában csütörtökön jelenik meg kötet a 110 éve született alkotó ismert és kiadatlan verseiből.
Milyen érzés, amikor az ember kezéből megszökik a szöveg? Milyen, amikor a dráma elszabadul? Amikor úgy tűnik, előadhatják, aztán lehet, mégse.