Ma ünnepli 75. születésnapját a közmondásosan kevés szavú, zárkózott Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.

Ezt Nemes Nagy Ágnes írja az Október versében, ahol szó van még acetilén fényben ázó útjavításról és négyemeletnyi angyalokról – ismerjük az elviselhetetlenül korai estéket a városban.

- De mi lehet a Hetedik Ajtó mögött? – töprengett az ifjú király, és már-már lenyomta a kilincset, amikor újfent eszébe jutottak azok a rémséges történetek, amelyekben ilyenkor veszi kezdetét a vég. Így hát ellenállt a kísértésnek, legyőzte kíváncsiságát és visszaindult feleségéhez a Tükörterembe.

Voltak idők, amikor régész akartam lenni. Ez abból a vágyamból fakadt, hogy sohasem akartam dögunalmas munkát, a-mindig-ugyanazt. A szüleim Damoklész-kardja, „ha nem tanúsz”, akkor csak kukás lehetek, vagy futószalag mellett állhatok a csévegyárban, ott függött a fejem felett.

A romantika, a petőfisándor-gatyábatáncol korszak vadászkutya-tekintetű szomorgó angyalkái, a zsabós ingben piknikező kackiás bajuszú tökrészeg urak, meg a pusztai viharban vágtató eszelősen habzó szájú paripák idejében, amikor az úri kultúra végleg visszavonult a városokba, na akkor fogant meg ez az idióta ötlet.

Hová tűnik a kép tárgya és alanya, amelynek neve: Szerelem első látásra? Kenéz úr kérdései és válaszai bizony majdnem mindenkit érintenek, ezért valóban érdemes egy kicsit elidőzni a témánál – és nem csupán egy rövid hozzászólás erejéig. Természetesen minden elmélet csak egy-egy variáció, lehetőség, amely vagy megtetszik azonnal, vagy összekacsintunk vele, és továbbállunk. Nos, íme az én alternatívám.

Most telt be a pohár. Nem tudom, a három évtizede rendszeresen rámtörő évadkezdő depresszió hajtja-e a kurzort (szeptember 1., és pont hétfő?), vagy tréfát félre: tényleg elfogyott a türelmem, és beengedéseken, számadásokon túl a leszámolás ideje is elérkezett.