Szeretem, ha hivatalos vagyok egy vacsorára, most úgy tűnik, Melan Kholé, a Fekete Epe országa királyának udvarába. Előttem fekete trónterem, megterített asztal, öt „udvaronc” férfi a színpad-trónterem egyik felén, a másikon hölgyek. Az invitálás mindig is bensőséges dolog, a találkozásra hívás, valamiféle részvétel valamiben, s az izgalom, hogy lehet, nem értem, mi ez az egész, de tudom, része vagyok valaminek.
