Izgalmas kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, amelynek középpontjában az egykori szerb székesegyház áll.
Izgalmas kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, amelynek középpontjában az egykori szerb székesegyház áll.
A néma forradalom egy kelet-német osztály történetén keresztül mutatja be, hogy hogyan reagál az állampárti gépezet, ha úgy érezi, egyesek másként gondolkodnak a világról, mint ahogy azt szabad volna.
A Nagyi Projekt látszólag három fiatalról és nagymamáikról szól, valójában azonban egész Európa történelméről, más nemzetekről és jelenünkről is tanulhatunk belőle.
A közlekedés megszűnt. Suliba se kellett menni. Családok üdvözölték egymást. Korábban egymásnak idegen arcok nyíltak üdvözlésre, erős kézfogások, baráti kérdések és válaszok születtek.
170 év után újra átélhetjük az egykori Redoute hangulatát: szeptember 22-én egy dramatikus elemekkel gazdagított, történelmi sétán járhatjuk be a mai Pesti Vigadó épületét, legfontosabb helyszíneit, idegenvezető segítségével.
A legnépszerűbb programok megőrzésével tartják meg idén is a Zrínyi Napokat szeptember 6. és 9. között Szigetváron, ahol ismét korabeli viseletbe öltözött hagyományőrzők örökítik meg Zrínyi Miklós hősi kitörését.
Ezt is megéltük! Alfa címmel film készült a történelem első állatbarátjáról és a kutya ősének domesztikációjáról.
Nem csak a népszerű rockopera meséli el szent királyunk történetét, de számos zeneszerzőt, többek közt Beethovent és Erkelt is megihlette I. István élete. Sorra vesszük, mik a legkirályabb zenék!
A Pesti Vigadó szeretettel, és csoportos idegenvezetéssel várja az épület gyönyörű belső terei, történelme, panorámája iránt érdeklődőket.
Május végéig érdemes megnézni az Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítást.
Szentandrássy István képeivel indul az ‘56-os bélyeg- és plakátkampány.
A Duna-partján álló tündérpalota a Redoute nevet viselte, koncertek, kiállítások, sőt még egy osrszágygűlés otthonául is szolgált.