Újabb Ray Cooney-bohózattal nyitotta meg kamaraszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A főszerepben a mindenkori nagy nevettető: Járai Máté, társa ezúttal a közönség számára a Cirkuszhercegnőből már jól ismert Nagy Sándor.
Újabb Ray Cooney-bohózattal nyitotta meg kamaraszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A főszerepben a mindenkori nagy nevettető: Járai Máté, társa ezúttal a közönség számára a Cirkuszhercegnőből már jól ismert Nagy Sándor.
November 17-én a Boszorkányház premier előtti vetítésére kerül sor a Nem Adom Fel Kávézóban, utána beszélgetésen vehetünk részt a film alkotóival.
Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg a 10. Szemrevaló Filmfesztivált.
Ahogy McDonald's-láncból, úgy Amerikába jöttem-ből is pont elég lenne egyetlen darab.
Az Idétlen időkig tiniverziója nem tűnik hatalmas ötletnek, de úgy kellett, mint egy falat kenyér.
Már javában forog a Nagykarácsony című romantikus vígjáték a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az alkotók szigorú járványügyi védekezéssel és sztárparádéval készülnek a 2021-es karácsonyi moziszezonra.
Egy fiatalasszony és három férfi klasszikus történetét dolgozta fel a Radnóti Színház Csapodárok c. előadása, amely legközelebb október elsején látható. A főszereplővel, Sodró Elizával beszélgettünk.
A Palm Springs az időhurok-teória eddigi talán leglazább és legszórakoztatóbb bemutatása.
Nesze neked, járványhelyzet, Will Ferrell csak azért is elhozza a képernyőkre a súlytalan, de közkedvelt popfesztivált.
Az Upload című új sci-fi-sorozat szerint korántsem komfortos a mennyország.
Négy évad után befejeződött az elmúlt néhány év legeredetibb vígjátéksorozata, a The Good Place.