Hetvenöt éves korában elhunyt Mary Ellen Mark amerikai fotóművész, akinek modelljei közt éppúgy akadtak szökött gyerekek és heroinfüggők, mint hírességek és a világ vezető személyiségei.
Hetvenöt éves korában elhunyt Mary Ellen Mark amerikai fotóművész, akinek modelljei közt éppúgy akadtak szökött gyerekek és heroinfüggők, mint hírességek és a világ vezető személyiségei.
Párizs és a világ egyik leglátogatottabb turistalátványossága az Eiffel-torony, mely így is évente közel hét millió látogatót vonz, most tovább növelheti vonzerejét.
Legendás képpárokat gyűjtött össze a Mai Manó Ház blogja: a Lilliput nevű, 1937-ben először megjelenő zsebmagazin Stefan Lóránt ötlete volt, aki valami igazán újat akart nyújtani az olvasóközönségnek.
A Múzeumok Ejszakáján, június 20-án debütál a Ludwig Múzeumban a Karkade Company új, formabontó artista performansza.
Átadták a Fonogram-díjakat: az év hazai világ- vagy népzenei albumának idén a Söndörgő Tamburocket Hungarian Fireworks című lemezét választották meg.
Római kori temetőt tártak fel Inotánál, a sírhelyre a leletek tanúsága szerint több száz évig temetkeztek az előkelőségek. Előkerült egy épített emlék is, amelynek ismeretlen a funkciója.
Visszaszolgáltatott az Egyesült Államok Olaszországnak három első századi freskót, melyek 1957-ben tűntek el a pompeji ásatások raktárából.
Több külföldi szakíró is fanyalog a cannes-i zsűri döntései után, egyesek szerint Nemes Jeles László Saul fia című alkotása megérdemelte volna a legrangosabb elismerést.
Kudász Gábor Arionnak Az emberi lépték, Sopronyi Gyulának Kilencven perc, Stiller Ákosnak Roma Biblia című pályaművéért ítélt oda fejenként 500 ezer forinttal járó ösztöndíjat a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj zsűrije.
Újabb sikerszériának örülhetnek Arnold Schwarzenegger rajongói: a néhány hét múlva debütáló Terminator Genisys után Conan legendás karakterével tér vissza a vászonra az ikonikus színész.
Bolond britek és egy kívülálló svéd-malavi koprodukció kerül sorra a héten. A The Very Best és a Django Django oda is napfényt importál, ahol a felhőktől nem látszik semmi.
Karitatív célból csendülnek fel Mozart szimfóniái Kocsis Zoltán vezényletével május 30-án, 20 órakor a Művészetek Palotájában. Az évente megrendezésre kerülő koncert bevétele 25 éve segíti a rászoruló gyermekeket.