Mennyit veszített nagyszabású rejtélyéből a név „Európa“, amióta úgy irányul rá a politika fénycsóvája, mint egy orfeumi színpadra tévedt angolkisasszonyra?
Mennyit veszített nagyszabású rejtélyéből a név „Európa“, amióta úgy irányul rá a politika fénycsóvája, mint egy orfeumi színpadra tévedt angolkisasszonyra?
Osztrák, amerikai és magyar kortárs művek szólalnak meg BMC-ben, egy osztrák trió és az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével.
Nyerj jegyet a mafab.hu jóvoltából bármelyik 2D-s filmre a Cinema City hálózatában! Akár premierfilmre is mehetsz!
Bartók Béláról vallja ezt a világhírű görög muzsikus, aki szerint nem véletlen, hogy ez a kis európai ország ennyi kiváló zongoristát, hegedűművészt, és remek zeneszerzőt adott a világnak.
November 28-án ismét felragyognak a mikrofonok a Fonó Gardon bisztrójában: folytatódik a Kultúrpart rádiós talk-showja, melynek élő felvételére szeretettel, finom italokkal, és egy kis harapnivalóval várunk mindenkit.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2016. november 27 – 2017. február 12. között rendezi meg Kondor Béla gyűjteményes kiállítását Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.
Nem csak a zenekar imidzsét, de a magyar filmet is szolgálja a Wellhello-mozi. A #Sohavégetnemérős mindenkinek kellemes néznivaló – persze nem mindenkinek ugyanúgy, vagy ugyanazért.
Ég és Föld között még mindig minden megtörténhet!
Meg Stuart bizony nem finomkodik. Aki nem hiszi, nézze meg a november 25-26-án Magyarországra látogató világhírű előadót!
A csillagrombolók már elindultak, hamarosan befut a Millennium Falcon is.
Tizenegy férfi és egy női kormányfő valamint az őket fogadó II. Erzsébet – ez az Audiencia alapötlete. A nagysikerű darab most hozzánk is elért, Halász Judittal a főszerepben.
A Pannon Várszínház november 22-én, kedden a Nemzetiben mutatja be Peter Shaffer legendás darabját, az Equust, Blaskó Péter és Szelle Dávid főszereplésével.