Legutóbb, amikor épp egy tócsában álltam – ami nem lett volna baj, ha a tócsa kint van, és nem a lakásban – átfutott az agyamon egy kedves ismerősöm mondata.
Legutóbb, amikor épp egy tócsában álltam – ami nem lett volna baj, ha a tócsa kint van, és nem a lakásban – átfutott az agyamon egy kedves ismerősöm mondata.
A fényképészről valaki felvételeket készít. A kertész felesége hervadozik. A sakkjátékos elindul hazafelé, de néhány lépés után megzavarodik. Csakhogy mindez szemmel láthatóan csupán néhány embert zavar. Ha korsómból elfogy a sör, helyébe újat hoznak. Egészen addig, amíg inni akarok.
A minap olvastam egy cikket egy pszichiátertől, aki az mondja, hogy a tudomány inkább a negatív álláspontokkal foglalkozik, s azzal is kellene foglalkozni, vajon hogyan, miből építsük fel jó érzéseinket, boldogságunkat.
Halántékomon a cső hideg gyűrűje majd nyomot hagy, ha győztesen kerülök ki ebből az orosz rulettből, de egyelőre a Flaubert pisztoly kellemetlen zsába-virágokat nyitogat az arcidegeimen, a szám széle ráng, mint az úszó, ha a befagyott tó mélyén a kukoricára potyka kap.
Akár elismeri, akár nem, mindenkinek vannak olyan lírai dalok az életében, amik ezért vagy azért sokat jelentenek. Az alábbiakban megpróbáltunk összegyűjteni tíz többé-kevésbé mindenki által ismert balladát, bevallottan nem is törekedve semmiféle objektivitásra.
Elég pár évig együtt élni valakivel, plusz némi rálátással lenni a világ dolgaira, hogy lássuk az alapvető különbséget az érzelmek kifejezésének két általános módja között. És most kategorizáljunk, mert azt szeretjük. A két olvasat: a férfié - meg a nőé. Én pedig, egyetlen kromoszómának köszönhetően, a férfi oldalán állok.
Péntek, szólt Robinson egy este a tűznél. Finom volt a hús, jóllaktunk. Kint esik az eső (olyan, de olyan angolosan, hogy menten elsírom magam), játsszunk valamit.
A reggeli hírműsor osztott képernyője váratlan felfedezésekkel teszi gazdagabbá a gyanútlan állampolgárt! Érdemes megfigyelni egy-egy aktuális szóvivőt, hogyan igyekszik a PR- és kommunikációs szakemberek sírva könyörgős kérését megvalósítani, miszerint mindent lehet, de csak nyugodtan. Ez már Európa, a nyugodt erő, a higgadt velő kontinense, itt nincs helye a szélsőségeknek. Távoli, különös országok parlamentjeiben oszthatnak pofonokat (mily furcsa szokás), mi nem itt tartunk. Vagy nem tartunk itt. Még.