A József Attila Kör 1989 óta tevékenykedik fiatal írókat, költőket, kritikusokat, irodalomszervezőket, irodalomtörténészeket, szerkesztőket, műfordítókat tömörítő érdekvédelmi szervezetként. A JAK a hazai és határon túli magyar irodalom és kulturális élet érdekében szakmai programokat és a nagyközönségnek szóló irodalmi, kulturális rendezvényeket szervez, könyvek és folyóiratok kiadásával foglalkozik, valamint szerepet vállal a szakmai döntéshozó fórumok munkájában.

A cigányzene és a fekete muzsika találkozik a Fire and Fire - Tüzet tűzzel című magyar-amerikai produkcióban, amelyet vasárnap mutatnak be a Művészetek Palotájában.

Olasz eredetű kifejezés, azt jelenti: halálos ugrás. Voltaképpen cirkuszi mutatvány, amit légtornászok szoktak produkálni. A salto mortale művészet, és nélküle nincs igazi cirkuszi előadás. A légtornásznak az életét kell kockáztatnia, hogy a közönség úgy érezhesse, az előadás megérte a jegy árát. Ugrania kell és feltétlenül háló nélkül, hogy az ugrás valóban halálos veszéllyel járjon.

2010. április 21-én 19 órától a tatabányai Jászai Mari Színház vendégszerepel Brecht Kaukázusi krétakör – Tatabánya című előadásával a Nemzeti Színházban. Az előadás az újjáépült színház megnyitására készült, a bemutató a 2009. szeptember 25-én volt. Az előadás a Nemzeti Színházban csupán egyetlen alkalommal látható.

A színházi világnapot ünnepelve ma beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, szakmai programokkal várják az érdeklődőket a fővárosi és vidéki teátrumok. A péntek esti előadások előtt hagyományosan felolvassák az ünnep üzenetét, melyet idén Augusto Boal brazil drámaíró jegyez.

Testvérem hét eleji cikkének ingerlő címet adott: Orbán vagy Gyurcsány? A címet az írás mondandója ironikus jelentéssel ruházza fel, de ez sem menti meg attól, hogy kiváló reklámfogássá váljon. Az olvasottság nyilván soha nem látott méretű, a hozzászólók, akik szintén igen sokan vannak, fittyet hányva a témának, előrehozott választást tartanak: elkezdtek szavazni. (Tisztelet a kivételnek, és hála szigetnek, aki a vagyra szavazott!)

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Így állt Wittgenstein Istennel, erkölccsel, művészettel. Végül tán mindennel. Így állok én most az értelemmel. Nem tudok beszélni róla. Nem látom értelmét. (Pedig korántsem vagyok oly értelmes, mint Wittgenstein.)

Ez csak amolyan szólás-mondás… tiszta lappal kezdeni. Egyszerű vágykép: a megtisztulás, az újrakezdés, a megbocsátás, a felejtés, a változás lehetőségének metaforája. A szándék a fontos, mondta mindig nagyanyám, ha valami nem sikerült. Rettenetesen bosszantott.

Jó volna, ha lenne. Megoldóképlet az életre. Soha nem is volt, ezt ikszelném be. Kérdés, hogy ez kétségbeejtő, vagy megnyugtató? Úgy veszem észre, hogy mi emberek inkább pánikba esünk, ha nem tudjuk a megoldást. Most rögtön, adj uramisten. Még inkább elborzadunk, ha gondolkodni kell felőle. És azt végképp nem bírjuk, ha valamire nem csak egy megoldás létezik.

Szeretnék figyelmükbe ajánlani egy nagyon szép színházi előadást, és egy nagyszerű embert, Ölbei Líviát, akit arra kértem, hogy rendszeresen írjon kritikát a Kultúrpart számára.

Nagyon nehéz. Egyre nehezebb. Ez az egész egyre nehezebb. Központot találni a forgatagban. Értsd: megtalálni a belső hangot, vagy csendet, urambocsá’ a sugallatot, az origót, a magot a héj alatt, értelmet a káoszban, rendet és igazi belső szabadságot.

Mahmoudi mesélte, hogy gyerekkorában, Iránban, téli napokon összegyűlt az egész család, körben ültek és egyetlen nagy takarót terítettek magukra. Alatta lábmelegítő volt, fölötte sok tea és még több mese. Az öregek mesélték a régi időket, a perzsa legendákat, a gyerekek, hogy mi történt velük aznap, a felnőttek megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat. Órák teletek el így, nap, mint nap, míg rájuk nem borult a csillagos ég és az álom.