Ma, június 26-án van a Kábítószer Elleni Küzdelem Nemzetközi Napja. Tudunk ennek kapcsán valami újat mondani, vagy csak harmincéves közhelyeket puffogtatunk? Dávid Ferenc interjú.

Mindig körülöttem van, és sosem találom: nem hagy semmit másra. Néha a tükörből figyelem, mit csinál. 

Idén, Annuska, úgy csináljuk majd a tojást, ahogy régen csinálták a nénik, jó?

Pilátus nem talált semmit, ami a vádemelés alapjául szolgálhatott volna, de a felbőszült tömeg a megfeszítést követelte.

Amíg messze van, a komfortzónánkon kívül, egy gombnyomással el lehet hallgattatni azt, ami kellemetlen, s nem fáj eléggé.

Okokat keresünk, összefüggéseket, rejtett mintákat, történeteket, elveket – elvont dolgokat. Nem tárgyiasult, nem kézzelfogható és szemmel nem látható folyamatokat.

Van egy-egy pillanat mindannyiunk életében, amikor oly fényesen, mint a villám a viharban, világossá válik előttünk, hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni az életet.

A csúcsára azért kell még valami, jegyzi meg, és körülnéz a szobán. – Megvan! – mutat az első közös képünkre, ami bekeretezve áll az egyik polcon – az jó lesz.

Ó, de jó sütőtál, jegyzi meg, a malacsültnek lesz, vágja rá az idősebb, mi nem eszünk húst, így a fiatal. Igen? És mi lesz a menü? –  a lányom most lett vega, nem tudom, mit főzzek...

Volt az emberiség történetének egy olyan pillanata, amikor az Isten, aki bármi mást is megtehetett volna, megjelent térben és időben, és velünk mindenben közösséget vállalt.

Van egy kedves barátom, akinek több köze van a színházhoz, mint nekem, főleg alkotói oldalról. Ő idézgeti gyakran azt, hogy 11 előtt senki sem tehetséges – magyarán addig még próbálni is felesleges.

A ma hetvenéves Presser Gábor olyan természetes adottság, mint a levegő. Ötvenöt év alatti honfitársaink sosem éltek a zenélő Presser nélküli világban.