Ezt ígéri Szász Attila új, romantikus történelmi thrillere, az Apró mesék, amely március 14-től látható a mozikban. A rendezővel Novák Péter beszélgetett a Kultúrpart Trend Fm-en futó műsorában.
Ezt ígéri Szász Attila új, romantikus történelmi thrillere, az Apró mesék, amely március 14-től látható a mozikban. A rendezővel Novák Péter beszélgetett a Kultúrpart Trend Fm-en futó műsorában.
Libanon idei Oscar-nevezettje, a Kafarnaum - A remény útja félelmetes látlelet Bejrút szegénynegyedeinek legmélyéről.
A Netflix The Ted Bundy Tapes című produkciója még azok számára is erősen ajánlott, akik eleddig szigorúan elzárkoztak a dokumentumfilm-sorozatoktól.
Dobó Kata a magyar vígjátékok legrosszabb reflexeit idéző, bugyuta filmet hozott össze a Kölcsönlakással.
Néprajzi dokumentumfilm-sorozatokat, és a Kárpát-medencei népi kultúrával foglalkozó filmeket nézhetünk a Budai Vigadó felújított épületében, köztük olyan klasszikusokat, mint Sára Sándor Cigányok c. alapművét.
A Kurszk lehet, hogy európai gyártásban és Thomas Vinterberg révén az egyik legnagyobb dán rendező vezényletével készült el, de ebből nem sokat lehet érzékelni a vásznon.
Az Arc című lengyel alkotás érzékletes portré arról a közegről, amelyben ma, Magyarországon mi is élünk.
Felemelő élmény, amikor egy párbeszédes jelenetekre épülő politikai dráma izgalmasabb, mint a legtöbb akciófilm. A Brexit - Háborúban mindent szabad ezt a szintet hozza.
A Bolti tolvajok megkapóan mutatja be egy többszörös értelemben is törvényen kívüli család történetén keresztül, hogy a szeretet és a törődés néha többet ér, mint bármilyen vérségi kapcsolat.
Nic Sheff 18 éves korára minden drogot kipróbált, édesapja, David pedig kétségbeesetten próbálja megérteni és megállítani a gyilkos függőséget: ezt meséli el a Csodálatos fiú.
A Dunatáj Alapítvány által gyártott, és az MMA által is támogatott film elhozta a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválról a legjobb operatőrnek és a legjobb színésznőnek járó díjat.
A szélhámos György elszántan próbál megélhetést csinálni az otthonában kotyvasztott csodaszerekből. Egyik éjszaka látogatást tesz egy idős házaspárnál, ám ekkor valami váratlan történik.