Gödöllőn három napig minden a vadállatoktól, a növények éjszakai életétől és az egyéb, természethez köthető eseményekről szólt.
Gödöllőn három napig minden a vadállatoktól, a növények éjszakai életétől és az egyéb, természethez köthető eseményekről szólt.
A galaxis őrzői vol. 2 is csak egy újabb Marvel-film, de még mindig ez a szuperhőscsapat a legviccesebb – és most a könnyeinket is akarják. Adjuk nekik!
Film készült a Lengemesékből, na de hol jár Panka és Csiribi? Folytatódnak-e Rumini kalandjai? A Kultúrpart Trend FM-en futó rádióműsorának vendége volt Berg Judit.
Két fekete ruhás idegen leszáll a vonatról, és pár óra alatt egy teljes falu élete megváltozik. Török Ferenc 1945 című új filmjének az egyik főszereplőjével, Angelus Ivánnal beszélgettünk.
Dokumentum-portréfilmet vetítenek a Muzsikás legendás prímásáról április 19-én a Vigadóban.
A legtöbbször nem, néha igen. A Brazilok esetében lehet.
Lehet létjogosultsága egy huszadik (százhuszadik) olyan filmnek, amelyben az űrhajósok utastársa a Halál? Hát, ha így csinálják, akkor lehet. Élet. Kritika.
„Élt kilenc hónapot az anyja ölében, majd nyugtalanul a világ ölén” – így fogalmazta meg saját majdani sírversét Huszárik Zoltán, a nagy magyar „képíró”. Rá emlékeznek a Concerto Budapest koncertjén.
A Berlinálé legrangosabb díját, az Arany Medvét elnyerő Testről és Lélekről rendezőjével a kimaradt évekről, Morcsányi Gézáról, és a szarvasokról beszélgettünk. Enyedi Ildikó interjú.
Hétfőre virradó reggel Oscar-díjat kapott Los Angelesben, a Dolby Theatre-ben zajló Oscar-gálán Deák Kristóf kisjátékfilmje, a Mindenki (Sing).
Kicsi összesítés a ránk váró gáláról. Szubjektíven, persze.
Lehetett volna belőle „egyszereplős”, bulvárfilm, ám a Jackie inkább arra vállalkozott, hogy egy összetört, tartását mégsem vesztő, valódi ember portréját rajzolja meg. Zseniálisan sikerült neki.