A csábítás témakörével foglalkozik a New York Művész Páholy következő estje. Február 9-én 19 órától kiderül, vajon mi alapján választunk párt. Valóban izgalmas, ami elérhetetlen? Mitől vonzó egy nő, és mit keresünk egy férfiban?

Évát nem lehet teccikezni, nénizni meg pláne nem. Szigorú, de igazságos hogyvanévázni lehet, meg csókolomévázni. Drágaévázni, ha vita van, és nem értünk egyet.

Anya szerint az intézet jó, bár mindig elmondta azt is, nem érti, a retardok miért vannak együtt a normálokkal.

Átnyúlt az asztal fölött, a homlokomtól az államig végigsimította az arcom, a vállamra tette a kezét, a szemembe nézett és szájon csókolt lassan.

– Fúj de utálom, amikor valaki nem tudja kimondani – mondom, miközben a kulcsával nyitja a lépcsőház hátsó ajtaját. – Mit?
– Hogy boldog új évet.

A szomszéd néni idén már nem őt kéri meg karácsony előtt, hogy szedje le a függönyét, mert ő olyan szép magas.

A vécén ülök, lenézek. A térdkalácsom alá pöndörített bugyim előtt betegesen, fehéren hullámzik a combom. Utálom.

Új magyar írót mutatok be. Ilyen színvonalú első elbeszélést még életemben nem küldtek nekem, és a magam részéről megtiszteltetésnek tartom, hogy a Kultúrparton óhajtja megjelentetni.

– A következő a helyzet. Figyelj!
– Na végre! Valaki összegzi! – szól Adél.
– Mondom.

Ez itt a szája, ezzel ugat. Mondhatjuk úgy is, a pofája. Itt a lába, pacsira nyújtja. Nézd a sűrű farkát. Csóválja, mert boldog. Boldognak lenni kutya.

Mindig ki kell szállni, kinyitni a keskeny a garázsajtót. Skodára volt tervezve, nem erre a Peugeot-ra. Beállok és bezárom a kétszárnyú deszkaajtót a lakattal.

A kutyát korán kell levinni olyankor, amikor találkozunk. Akkor is korán kellett levinni, amikor még volt munkám, és nyolcra jártam dolgozni, de ez most más.