Egy álmosnak tűnő, kicsi városban, Németország szívében, egyszer, egy hideg téli estén igazi sikertörténet született.

Mégiscsak érdekes tény, hogy a fájdalomcsillapítás egyik legfontosabb alapanyagát tömjük magunkba karácsonykor.

Az élet akkor jó, ha zajlik – a világ attól szép, hogy színes. Elméletben ez nagyon jól hangzik, de a gyakorlatban ettől sokszor visszarettenünk – és erre most inkább nem hozok példákat.

A kincseket néha nehéz észrevenni, a kincsek nem mindig vannak szem előtt, a kincsekért néha a színfalak mögé kell nézni.

Joker nem csak egyszerűen gonosz, hanem őrültségén túl zseniális is, hiszen azt, amit tesz, csak átgondoltan lehet kivitelezni, alaposan megtervezett módon.

Van a Blaha Lujza tértől nem messze egy pince, ami első ránézésre könyvesboltnak tűnik.

Őszintén mondom, hogy kevés annyira jó, kedves és egyöntetű rajongásnak örvendő dolog történt az elmúlt években Budapesten, mint Mihaljo Kolodko miniatűr köztéri szobrai.

Erejét nehéz vitatni: a megfelelő értékrend mellett teremt, megtart és segít. Megsokszorozza a tagok erőfeszítéseit, és egy hasznos sorvezető mellett sokkal tovább érhet, mint az egyén egyedül.

Hogyan töltsünk meg egy kisvárost fiatalokat érdeklő programokkal? Egy csapat rájött arra, hogy mit nézne meg a színpadon az új generáció. A válasz egyszerű: saját magát.

Mi van, ha meglátnak? Kinevetnek? Megdöbbennek? Felháborodnak? Hát tegyék.

Van ez a város. Hol Bécs, hol a Balkán, nyomokban Párizs, időnként falu, tágul, szűkül, változik.

Volt egyszer egy orgia, ahol egy csapat arisztokrata és náci tiszt a mulatozás mellé tömeggyilkosságot is rendelt.