Bulvárhős, médiasztár... Rázzátok meg magatokat, fiatalok! Petőfi nem maga a rock and roll? Csináljátok utána: nincstelen, csúnya arcú suttyóként szöktessétek meg a fiókigazgató lányát. És mekkora rockslágereket írt!

Hogy a hiszti elül-e vagy sem, még nem lehet tudni. Egyelőre nyugvópont van, használjuk gyorsan néhány világos mondatra. Nagyon nem a koncertről szól, nagyon nem a fociról. Hanem a jó kis magyar érzéketlenségről.

Mivel mára bebizonyosodott, hogy a Föld minden beszélt nyelve fölolvad majd a mindent átfogó egyetemes nagy nyelvben melynek neve „global”, a nemzetek megkezdték a szervezkedést.

Pizsamában, én kávéval a kézben, ő békafogó hálóját lóbálva bandukoltunk le a partra, hogy még fürödjünk egyet reggeli előtt. Nem csak béka, de volt itt teknős, meg naphal, meg keszegek, és néhány ismeretlen halfajta, amelyek a Balatoni Halászati Rt. megszűnésével párhuzamosan jelentek meg. Sőt, még vidranyomokat is láttunk az iszapban, bár lehet, hogy csak pézsmapocok volt.

Dehogy múlik! Most jön! Mint az „Ez a vonat, ha elindul”. Mert bár értékvesztett korban élünk, a Quimby dalt azért te is a Csík Zenekar feldolgozásában ismerted meg (a fent idézett lemezről) és most is büszkén feszítesz, ha a melléd sodródott külföldi szíve meghasad egy kalotaszegi keserves hallatán. Pedig tán lassan nem is beszélni magyar. What's this?

Nem kell persze játszani a hülyét: a szórakoztatóiparnak csak primér árucikke az előállított zenei/filmes/irodalmi/stb. termék. A szekunderben, az iparos földi életében mint termékben: sokkal több pénz van.

A környezetvédelmi világnap alkalmából, június 5-én a Millenáris adott otthont a Kultúrpart, a Magyar Telekom és a Forum Home Entertainment jóvoltából egy nagyszabású rendezvénynek, melyben Földünk állapotára és lehetséges megóvására próbálták felhívni a figyelmet.

A Jó egy nap azt mondja: álljunk meg, barátom, nem azért kellek én, mert neked amúgy: rossz? Az igenlő választ a Jó nem tűri, és elmegy. Pedig… létezhet másfajta válasz egyáltalán?

Az utóbbi hetekben adott némi témát a hazai képernyőbámuló közvéleménynek az a színes felvétel, ami az 1938-as Budapestet mutatja be. Én is beállok a csodálók sorába, térdemre veszem ezt a csodálatot, forgatom-nézegetem, megpróbálok rájönni, miből is fakad.

Április elsején visszaadták a népnek a Centrál Kávéház könyvtári szárnyát. A mondat lábjegyzetelésre szorul: eddig is a népé volt, a nép fiai bemehettek oda, terítős asztalnál helyet foglalhattak, és ebédelhettek, vacsorázhattak, dohányfüstmentesen. Ez azért mégse volt az igazi.

Mi az alapvető problémám a teremtéssel? Nem akármilyen levesbe köp bele, és nem biztos, hogy jobb az, ami lett. Legyen a helyszín a kapucinus rendház, Budán.

Ha megnézzük a virágvasárnaptól húsvét keddig tartó kilenc napot, észrevesszük, hogy rengeteg, velünk megeshető léthelyzet felvonul előttünk az elhagyattatástól a bukáson át a teljes fölemelkedésig.