Random-ország, Új-Nosztalgia, Ká-Európai ismerős – a szimbolikus szófolyam forrásánál egy fiatal költő, Fehér Renátó áll. Történetek generációkról, versekről és hazáról.
Random-ország, Új-Nosztalgia, Ká-Európai ismerős – a szimbolikus szófolyam forrásánál egy fiatal költő, Fehér Renátó áll. Történetek generációkról, versekről és hazáról.
Visszatér a kétezres évek egyik legmeghatározóbb együttese, a hiperkarma. Bérczesi Robival a jövőbeni tervekről és az átdrogozott 12 évről beszélgettünk.
Milyen élet vár azokra a fiúkra, akik szinte még gyerekként embert öltek? Kik Káin gyermekei? Gerő Marcell filmrendezővel beszélgettünk legújabb dokumentumfilmjéről.
„Bár nem szoktam írás közben inni, két palack bort fogyasztottam el... Egy adott pont után már teljesen Janusnak képzeltem magam és rettenetesen utáltam Mátyás királyt.”
Drog, börtön, kilátástalanság. Svájcról nem feltétlenül ez jut először eszünkbe. Pedro Lenz megírta, Sabine Boss pedig megrendezte azt a filmet, amely rácáfol a sztereotípiákra.
Nyolcan, Odüsszeusz hajóján. A Bodyssey csapata érintésterápiára hívja bekötött szemű vendégeit. A már-már masszázsba hajló színházról Keserű Imre mesélt.
Folklór, ötlet, kávé, személyes történetek, családi emlékek, csillagállások, szenvedély és szeretet – Bandula Arankával, a Pistolepete Bags tervezőjével beszélgettünk.
Ausztria a Sötét völgyet nevezte az Oscarra, így Andreas Prochaska alpesi westernjével egyszerre két álom vált valóra. Az osztrák rendező legújabb filmjével jött Budapestre.
Október 7-én mutatja be a Nemzeti Táncszínház a Góbi Rita Társulat Szemünk fénye című új táncelőadását, amelyben a barokk zene sajátos interpretációban kel életre és kelti életre a táncot.
Mennyire kell egy fiatalnak ragaszkodnia a családi gyökerekhez vagy választhatja a maga életét? Az Orlai Produkciós Iroda legújabb, Folyón túl Itália című előadásról Znamenák István rendező mesélt.
A wiesbadeni goEast filmfesztiválon mutatták be, Szerbiában a Cinema City Filmfesztiválon díjat is nyert. Háromévnyi Sziget-élményt mutat meg, két tinilány szemszögéből.
Színesedő város, szépülő tűzfalak, festett ellentétpárok. Buda és Pest, külváros és belváros, festés műhelyben és azon kívül. Szabó-Lencz Péterrel beszélgettünk.