Pós Zoltán és Csatári Bence rocktörténeti beszélgetéssorozata már könyv formájában is kapható.
Pós Zoltán és Csatári Bence rocktörténeti beszélgetéssorozata már könyv formájában is kapható.
Kálmán Gábor a komoly szakmai elismerés övezte Nova után új kötettel jelentkezett. A Bródy Sándor-díjas íróval az új könyvről, és sok minden másról is beszélgettünk.
Van net! Sőt, mindig is volt, már százezer évvel ezelőtt, a beszéd megjelenése előtt is ismertük és használtuk, bár nem ugyanazt értettük rajta, mint most.
Etűd-novellák a félálmok határvidékéről, onnan, ahol az időben és térben távol eső pólusok látszólag könnyedén összekapcsolódnak.
Gerlóczy Márton legújabb regénye, az Elvonókúra egy izgalmas thaiföldi utazásról számol be. A könyvről és az alkoholról beszélgettünk vele.
Szeptember 28-án, a könyvbemutatóval egyidőben jelenik meg Légrádi Gergely novelláskötete, a Szemben.
Költő, műfordító, és nem utolsó sorban nindzsa, ahogy azt kell. Új köteteiről beszélgettünk a Zelk Zoltán- és Radnóti-díjas Acsai Rolanddal.
Szolidaritás, megértés, tolerancia. Egyre ritkábban hangoztatott szavak, pedig ezek a fogalmak a keresztény kultúra alappillérei.
A Kimnowak zenekar egykori basszusgitárosa hét év után jelentkezett új könyvvel. Családregényt írt, ami önálló novellák sorozataként is megáll a lábán. Nagy Gergellyel beszélgettünk.
Üzbegisztánban 1999 óta tartanak fogva egy újságírót államellenes bűncselekmény koholt vádjával. Péterfy Gergellyel az emberi jogokról beszélgettünk egy új kötet kapcsán.
Szarvas nem a világ közepe, de egészen egyedi, különleges hely. Az itt élő Hartay Csaba író, költő, blogger, aranykalászos gazda, és a szarvasmarhák kiváló ismerője. Mondhatnánk cowboy.
Megjelent Dénes József: Szökésben című, szociografikus rákendroll-memoárja