Mi történik, ha három, külön-külön is sikeres, fiatal zenészlány összeáll? Hát a boygenius, amiben szerencsére egyikük sem kerül a másik árnyékába, sőt, a tehetségük inkább összeadódik.
Mi történik, ha három, külön-külön is sikeres, fiatal zenészlány összeáll? Hát a boygenius, amiben szerencsére egyikük sem kerül a másik árnyékába, sőt, a tehetségük inkább összeadódik.
A The 1975 harmadik nagylemezével nagyon sokat akart, de szerencsére ennek legalább a felét teljesítette. Fülbemászó elektornikus-popos rockzene egy órában.
A skandináv popzene egyik ikonikus alakjaként számontartott Robyn legújabb nagylemezére egészen 8 évet kellett várni - de abszolút megérte.
Az AWS Fekete Részem című új albumának megjelenésénél kevés jobb dolog történhetett volna a magyar zenei színtéren.
Hátsó kertben kószáló, lovak, zebrák és a frissen vágott fű illatát színes napágyban élvező narrátor, na meg a szúnyogok királya népesítik be a Galaxisok felnőtt-nosztalgiával teli új nagylemezét.
Mitski, az amerikai-japán származású énekes-dalszerző ötödik nagylemeze az összetört szívek krónikája.
A Felső Tízezer második nagylemeze még profibb, még gitárközpontúbb – és még szomorkásabb.
A jövő itt van és sosem lesz vége - SOPHIE első nagylemezén megmutatja, milyen az előremutató popzene 2018-ban.
Folytatódik a fiatal, női indie zenészek diadalmenete: a Historian ugyanis egy igazán jó anyag, pedig Lucy Dacus nem igazán készült zenésznek.
Carterék - azaz Beyoncé és Jay-Z- újabb darabbal bővítették a birodalmukat: a nyár elején csak úgy előrukkoltak egy közös lemezzel.
Ha ilyen lesz az indie rock legújabb generációja, ám legyen – a Snail Mail mögött ugyanis egy 18 éves brit lány, Lindsey Jordan áll, aki nagyon érti a dolgát.
Joshua Tillman, azaz Father John Misty negyedik nagylemezén végre nem a szerelmre vagy a világra, hanem saját magára fókuszál – és teszi ezt a szokásos, tőle megszokott, fanyar stílusban.