Nálunk a kertből nyílt a közért és belőle ágazott le a Patyolat. Hogy pontosan mit és miért is mosattunk ott, azt máig sem tudom, mert otthon azért volt egy szputnyikszerű hatalmas lábasunk, födéllel, és gumicső is jött belőle, de hogy a belsejében minő folyamatok zajlottak le, azt nem foghatta fel egy kisdobos. Ezt akkoriban mosógépnek hívták, képmása talán fellelhető a szocialy - avagy Gazdálkodj okosan! - játék fürdőszobai berendezései közt.
Az értelmes gépek hajnalán átmenetelek az életemen, a gépek meg elbarangolnak a ki tudja hová. Mi értelme az Értelmek Iskolájának? Az Érzékek Iskoláját remélhetőleg láttuk elegen, így tudjuk, hogy szép, szép, csak kár, hogy szomorú a vége. Kicsit visszatérve Menyhárt Jenőhöz: a jövő itt hever előttünk, ott meg egy fa, amiről lejöttünk – hogy jobb legyen!
El tudunk képzelni egyetlen lottó ötöst? Öt árva számjegyet az emberiség kultúrtörténelmében, mióta is a szerencsejátékot feltalálták? Nagyjából ennyi az esélye annak, hogy egyedül vagyunk a kozmoszban, mi magányosnak tűnő világegyetemisták, hajósai a végtelen űrnek… Nem, nem lehet csak a miénk kizárólagosan ez az idő, és tértelenség, valahol más, vagy hasonló létformák börtönében is dörömbölnie kell a létezésnek, tán nem ennyire látványosan, de akkor is. Az „élet él, és élni akar”!
Esterházy leírta a teljes Iskola a határon című Ottlik Géza regényt egyetlen lapra, újra és újra egymásra írva a sorokat. Pedig annyira nem is jó. A mi kollégiumunkban sokkal jobb sztorik voltak. Persze nem katonai kollégium volt. Szóval minek az a Tiszta Lap? Ha Esterházynak ment az újrahasznosítás / másolás, akkor nekem is jó a papír úgy, ahogy van. Kivéve talán a wc-paper.
Az én utam nem a tiéd. És ez mindig így volt. De azért jól megférünk egymással. A párhuzamosok a végtelenben találkozhatnak, s mi ezt jól tudjuk. Ott majd leülünk, és meghívlak egy vacsorára, tudod, ott lesz Pilinszky is az új T-sörtjében, a hátán: „ahol nincs első s utolsó vendég”, iszunk egy krigli sört, s közben jókat röhögünk azon, milyen hülyék is voltunk, mikor azt gondoltuk, egyenlők vagyunk.
Ez csak amolyan szólás-mondás… tiszta lappal kezdeni. Egyszerű vágykép: a megtisztulás, az újrakezdés, a megbocsátás, a felejtés, a változás lehetőségének metaforája. A szándék a fontos, mondta mindig nagyanyám, ha valami nem sikerült. Rettenetesen bosszantott.
Kenyeret és cirkuszt, mi? Szellemi táplálékot? Egy meleg leves sokkal jobban esne. Vagy egy kiadós hattyúpörkölt. Gyakran látom a sorokat az utcán, a kisfilmeket a tévében. Gyakran látok kínai embereket hatalmas kondér mögött magyar embereknek ételt osztani. Gyakran adok száz-kétszáz forintokat indiai vallásúaknak keresztény gyerekeket etetni. És gyakran látok áruházak udvarán bezúzásra váró, „romlott” élelmiszereket.
Mármost az a kérdés, vajon mi is az a tiszta lap. Mert ha a megkezdetlen, érintetlen semmi, akkor úgysem indul senki tiszta lappal. Ha maga az üresség, akkor már a kezdet kezdetén hiábavaló törekvés csupán. Hacsak mindazt, amit belénk és körénk írtak és írnak életünkben, életeinkben, nem akarjuk buddhista szerzetesként szép lassan kitörölni, és eljutni az üresség állapotába.
Nem hiszem, hogy lennének közös ügyeink. Pont. A tiszta lapra ez kívánkozna, ha nagyon őszinték szeretnénk lenni egymáshoz, és legyünk végre azok, mondjuk meg a frankót, bele, egymás szemibe, aztán te erre, én arra. Banálisan bináris a korkód. Polarizálódik a társadalom, kétpólusú lesz, fehér, akár az A4-es, feketével meg írjuk fel nevünket a felső sarokba.
Az alábbi levelet Károlyi Zoltán, a Tiszta Lappal Alapítvány alapítója juttatta el a Kultúrpart szerkesztőségéhez munkatársunk, Kocsis Péter Me(le)goldóképtelenség című, oldalunkon is számos pro és kontra véleményt kiváltó írása kapcsán. A levelet változatlanul, teljes terjedelmében közöljük.