Nem biztos, hogy a félreértés rossz dolog, sőt. A félreértés tulajdonképpen az emberi kommunikáció egyik szükséges velejárója, a humor és a tragédia alapja, és mint ilyen, szegényebb lenne nélküle az élet. A baj ott kezdődik, ha a félreértés szándékos.

…otthon. Vajon miért? Mert a közélet így, a politika úgy, a jóisten meg amúgy. Olybá tűnik a demokratikus(érték)rend túlságosan szofisztikált az erős hazainak, csak vészkorszakos hajnal hasadtán keressük az elveszett paragrafusokat frissen hulló pernyeesőben. Ami szép, az szép.

Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, úgyhogy rétes az nem lesz, akárhogy is szeretnénk. Merthogy egyszerre lépésről szó sincs. Most mindenkit megkímélek attól, hogy zenei kiselőadást tartsak ütemről, ritmusról és dallamról, elég lesz egy kicsit utánanézni annak, mi is a helyzet kis hazánkban rétes-ügyben.

Hónapok óta gyűjtöm az erőt. Mert gyorsan kiderült számomra: a december kiesik, és az október sem jó, valamint novemberben depressziós leszek, az biztos. Tehát vagy most, vagy soha. Az apropó pedig az utazás. Mert Pesten mindig csak ugyanaz van, és az is unalmas már nagyon.

Elég néhány hívószó, és máris a káosz közepén vagyunk, máris ráfókuszálunk, és nem számít semmi más. Pedig a kiragadott szavak csak címek, nevek, hangzatos, de üres betűhalmazok.

A hosszú élet titka, hogy legyen kivel. Egy veteményeskerttel, egy férjjel, egy asszonnyal, egy kutyával, vagy egy fával. Csak egy legyen és oszthatatlan. A párod. És mindig legyen vele beszéd. Párbeszéd. Mert van úgy, hogy a monológ is dialóg. De beszélni kell.

Ma már mindennek van világnapja, mozgalma, tüntetése, aminek nincsen, az nem is számít. Nemrég hirdette meg az Európa Tanács a „Vessünk véget a gyermekek testi fenyítésének” akciót, amelyhez természetesen Magyarország is csatlakozott.

Persze, csak ki kell várni a nagy konstellációt! A Kultúrpart írói az Üzenet a földről rovatban – jó esetben – a heti témákra reagálnak publicisztikáikkal. Ezen témákat házi asztrológusunk instrukciói alapján jelöljük ki, afféle háztartási okkultizmustól vezérelve, legyen már valami összhang a matéria, a mentális, és a spirituális síkok között! Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Kellene már egy kiáltó hang! De jó hangos, amire kiesnek a füldugók, lemállanak az álarcok, a szemek megnyílnának a látásra. Őszinte és igaz, ha van ilyen. Nyílt levelet írtam a Mindenhatónak. Tele kérdésekkel s kiáltásokkal.

A kiszivárgott hírek szerint az új sztárvársz részekből végre megtudhatjuk, miért vannak fehérben a rohamosztagosok, és az is kiderül, hogy az Endor holdja sajtból van. Hatalmas mágneses mezőkön legelésző foltos emlősök látják el energiával a galaxist, és biztosítják a Birodalom számára a tiszta fejeket.

Ha az ugar szót eredeti értelmében vesszük, akkor magyar ugarról persze szó sincs. Hiszen az ugar a „huzamos művelés után pihentetésül átmenetileg be nem vetett szántóföld”. Szép idea, ha így lenne, ideje is lenne a boronálásnak. De hát Ady kesergései óta tudjuk, hogy a „magyar ugar” valami mást jelent, a visszamaradottság, a tespedt semmittevés, a megoldatlanság, a (meg)műveletlenség jelképe. Igazi „magyarizmus”, hogy a jobboldal fáradhatatlanul leleményes vezérének új szavával éljek.

Manapság divatos szónoki fordulat „elboronálni”, felhívni a figyelmet a temetetlen harcállásokra, lővészárkokra, hullákra, nullákra, és egyáltalán. Mondhatni, minden épeszű demokrata álma, ki a fene bírja ezt a békétlenséget, ha valamit együtt kéne tolni? Kár, hogy a szavakat tettek nem követik, így marad a régi (meg)osztogatás, fosztogatás és egyre kevésbé fiatalos demokráciánk megannyi, akutt gyermekbetegsége. Hogy akkor mégis mit csinálok itt, ásóval a kezemben? Lesújtok.